Befolyásolják-e az antibiotikumok a COVID-19 elleni vakcina hatásosságát?

Konkrét adat COVID-19 vakcináról nincs, de elvileg nem zárható ki teljesen, viszont más dolog lenne az ellenanyagszintek esetleges befolyásolása és más a klinikai szintű hatásosságbeli csökkenés. Konkrét adat COVID-19 vakcináról nincs, de elvileg nem zárható ki teljesen. Nem lehet elvonatkoztatni a konkrét betegségtől, amit antibiotikummal kezelnek, illetve az antibiotikum típusától sem, de érdekességképpen, 2019-ben a Cell című szaklapban megjelent korábbi állatkísérletek után egy emberi vizsgálat is, amiben 33 személy vett részt, akiket csoportokba soroltak. Az első csoportba 22 fő tartozott, akiket a 2014/2015-ös, a második csoportba pedig 11, akiket a 2015/2016-os influenza szezonban tanulmányoztak az USA-ban (a Stanford Egyetemen).

Az első csoport tagjainak magas előzetes immunitása volt a 2014/2015-ös szezonban használt influenza vakcina vírustörzseivel szemben, míg a következő szezonban vizsgált 11 embernél az előzetes immunitás alacsony volt. Mindenkit beoltottak influenza oltással.

Ezután a résztvevők felének az oltás előtt 5 napon át szájon át alkalmazott széles spektrumú antibiotikum keveréket adtak (naponta 3×500 mg neomicin, 4×125 mg vankomicin, 3×500 mg metronidazol).

Ezt követően a résztvevőktől 1 éven át rendszeresen széklet- és vérmintákat vettek a vakcina elleni immunválasz, illetve a bélbaktérium flóra (mikrobiom) vizsgálata céljából.

A várakozásoknak megfelelően az antibiotikum kúra erősen csökkentette a bélbaktériumok számát és diverzitását.

Emellett a 2015/2016-os szezonban vizsgált 11, a vakcinában lévő vírustörzs ellen gyenge alapimmunitású embernél az antibiotikum kúra csökkentette a vakcinára adott immunválaszt, de a 3 vírustörzs közül csak az egyik esetében (H1N1 A/California-specifikus vírus).

Alacsony alapimmunitás esetén bélflóra diverzitásának és csökkenésének hatása volt az influnza vakcinára adott immunválaszra a H1N1 vírus esetében, de nem a másik kettőnél. A kutatók szerint esetleg azért, mert esetükben a sejtes immunvédelem jelentősége nagyobb.

Ebből akár lehetne alacsonyabb tényleges influenza elleni védelemre is gondolni, de erre konkrét bizonyíték nincs.

Hivatkozás: Hagan T, Cortese M, Rouphael N, et al. Antibiotics-Driven Gut Microbiome Perturbation Alters Immunity to Vaccines in Humans. Cell. 2019 Sep 5;178(6):1313-1328.e13

Pills Stock photos by Vecteezy